~
- Tényleg? És arra nem gondoltál, hogy erről esetleg engem is megkérdezhettél volna mielőtt eldöntöd?
- Shenii kérlek ne csináld ezt. Csak megnehezíted a dolgomat.
- Micsoda? Talán meg kéne köszönnöm, hogy csak úgy elmész? Hát bocsánat, hogy kiakadok azon, hogy a saját barátom el akar hagyni.
- Nem hagylak el!
- Csak elmész ki tudja mennyi időre és az utolsó pillanatban méltóztattad velem közölni, aztán azt mondod, hogy én nehezítem meg a dolgodat... talán ugrálnom kéne örömömben? De jó, akkor megkönnyítem a dolgodat azzal, hogy elhúzok innen! - sarkon fordultam és kirohantam a házból.
Kiérve megcsapott az éjszaka hűvös levegője. Szemembe a szomorúság és a düh könnyei gyűltek.
- Shenii! Shenii! Kérlek várj! - jött a hátam mögül a hang.
- DongWoon, hagyj! Menj! Nem kell velem foglalkoznod, hisz csak megnehezítem a dolgodat! Menj! Vissza se nézz! Vedd úgy, hogy vége! Szabad vagy! MENJ! - kiabáltam rá sírva, majd tovább futottam.
- Ne... Shenii ne csináld ezt! Hallod? - kiabált utánam. Nem válaszoltam neki, csak rohantam. Arcomat eláztatták a könnyek. Hallottam, hogy DongWoon futni kezd utánam.
Befordultam egy utcasarkon, majd még egyen és még egyen. Végül befutottam egy sikátor szerűségbe és a falhoz lapulva hallgatóztam.
- Shenii! Shenii! - hallottam DongWoon hangját, kicsit távolabbról. Szemeimet összeszorítottam és ajkaimba haraptam, hogy visszafolytsam feltörő érzelmeimet. Nagy levegőt vettem és tovább futottam. Amikor már biztos voltam benne, hogy DongWoon nem talál meg, megálltam, hogy pihenjek. Leroskadtam a mellettem lévő konténer mellé.
- Ez már rég nem erről szól Harry... - hallottam egy férfihangot a konténer túloldaláról. A lélegzetemet is visszafolytottam ijedtemben.
- Akkor miről? Várj, megmondom. Arról, hogy szánalmas vagy. Játszod itt a hőst de valójában egy senki vagy. Egy vesztes. Te nem erre születtél. Ehhez neked túl jó szíved van és egyszer ez fog a sírba vinni Himchan.
- De nem előbb, mint téged.
Ekkor megszólalt a telefonom. Remegő kézzel kaptam elő. A kijelzőn DongWoon neve volt. Azonnal kinyomtam de addigra már felfigyeltek rám.
- Ki van ott?
Ezután dulakodás hangját hallottam, majd egy lövés dördült el. Felsikoltottam és befogtam a fülem, amikor újabb lövés hallatszott. Felálltam és futni kezdtem.
- Úristen! Úristen! Úristen! - hajtogattam idegesen. Amikor hátranéztem nem láttam magam mögött senkit, amikor viszont előre fordultam egy pisztoly csöve nézett velem szembe. Rémülten estem hátra.
- A francba! Ez egy lány... és kívülállónak tűnik. Akkor viszont nem ölhetjük meg. - szólalt meg egy férfi, aki a pisztolyt rám fogó személy mellett állt.
- Mi a neved? - kérdezte az, aki a pisztolyt rám fogta.
- P... Park... HeeShen. Kérem... ne bántsanak!
- Miért hallgatóztál?
- Én... nem hallgatóztam! Esküszöm véletlenül kerültem oda!
- Én nem hiszek neki. Szerintem meg kéne ölnünk. - szólalt meg egy másik férfi hang is.
- Nem. Nem tudhatjuk, hogy hazudik e vagy sem. Ártatlan embereket pedig nem ölhetünk meg.
- De már így is túl sokat látott és hallott! Biztos, hogy jelenteni fogja a rendőrségnek! Az pedig veszéllyel lenne az egész szervezetre!
- Nem... én... én nem szólok senkinek csak kérem engedjenek el!
Ekkor lövések dördültek és pár fekete ruhás alak termett ott a semmiből. Aki a fegyverét eddig rám tartotta, azonnal tüzelni kezdett a hirtelen érkezett alakokra. Én azonnal felálltam és futásnak eredtem.
- Segítség! - kiabáltam.
- A lány nem szökhet meg! - hallottam magam mögül.
Ekkor egy töltény csapódott egy mellettem lévő hordóba, majd a másik oldalamon a falnak. Sikítottam és gyorsan befordultam az első sarkon. Egy eldugott, ismeretlen labirintusfélében voltam. Minden sarok után, sikátorok és kétoldalt több méteres fallal határolt "utcák" voltak. Fogalmam sem volt, hogy merről jöttem és merre találok ki. Hirtelen megint előttem termett egy férfi a semmiből és rám fogta a fegyverét. Ugyan az, aki az első alkalommal is. Hátrálni kezdtem. Amikor már elég közel hátráltam a hátam mögött lévő utcasarokhoz, megfordultam és beszaladtam a következő utcába. Rögtön a kanyar után megpillantottam egy hordót. Amikor a támadóm utánam futott és befordult a sarkon, ráborítottam a hordót, amitől hátraesett. Újból el akartam futni de ő elkapta a bokámat. Elestem. Megpillantottam magam előtt egy vasrudat. Kirántottam a bokámat a férfi kezéből és a vasrúd után vetettem magam. Amikor felálltam és megfordultam, a támadóm sehol sem volt. Értetlenül néztem körbe. Ekkor valaki hirtelen hátulról befogta a számat.
- MMMMM! - próbáltam kiabálni.
Hátralendítettem a kezemben lévő vasrudat és térdhajlaton vágtam a támadómat, amitől gyengült a szorítása, így ki tudtam szabadítani magam. Villámgyorsan megfordultam és teljes erőmből gyomorszájba rúgtam a férfit, aki ettől összeroskadt. Újból futásnak eredtem.
- A francba is! - morogta a férfi. Felállt és ismét utánam futott.
Amikor hátranéztem, láttam, hogy a nyomomban van. Mielőtt utolért volna, megfordultam és a még mindig nálam lévő vasrúddal támadóan elindultam felé de ő elkapta a kezemet és kicsavarta belőle a vasrudat. Mindkét csuklómat erősen megfogta, így nem tudtam védekezni. Szemeimbe könnyek gyűltek és kétségbeesetten próbáltam kiszabadítani a kezeimet, mindhiába.
- Felesleges erőlködnöd. Működj együtt velünk és nem esik bajod. - mondta a lehető legnyugodtabb hangon. - Megígérem.
Ekkor belenéztem a férfi szemeibe és hirtelen megnyugodtam. Szemeiből melegség áradt. Elengedte a kezeimet és letörölte arcomról az idő közben kicsordult könnyeket.
- Ne félj!
- Mit akartok tőlem?
- Mi egy titkos kémszervezet tagjai vagyunk. Az alapvető szabályaink közé tartozik, hogy a külvilágot és a kívülállókat egyetlen egy akciónkba sem vonhatjuk bele és senki sem tudhat rólunk. Ha ez mégis megtörténne akkor el kell vinnünk a központba az illetőt. Ilyen még nem történt velünk. Te vagy az első ilyen ember.
- De miért kell elvinnetek ebbe a központba?
- Mert túl sok mindent láttál és tudsz a létezésünkről.
- És most mit fogtok velem csinálni? Meg fogtok ölni?
- Nem ölhetünk meg ártatlanokat. Kivéve akkor ha veszélyezteti a hátralévő akcióinkat és a szervezet titkosságát. Ez esetben te veszélyezteted. Ezért kell velünk jönnöd. Ha hajlandó vagy megegyezni a főtanáccsal és együtt működsz nem esik bántódásod. Ha viszont nem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése